Tag:

Káté

2 új Geszti-Káté dal premierje

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon léptünk fel 2021-ben ismét óriási sikerrel. Nagyon büszke vagyok erre az egész produkcióra és a dalainkra. 2021 közepén jött ki egy klipes nótánk Petivel, ami a Vagyok, aki voltam címet kapta. A dalt 2021 elején írtam nem titikoltan amerikai kortárs chill-funk zenék által inspirálva. Azért emelem ezt ki, mert meglepő módon …
Read more

NOÉ slágerlista helyezései

Magyar Rádiós Top 40 slágerlista Ezen a listán ment nagyon a Geszti-Káté féle NOÉ. Egész pontosan 40 héten keresztül volt a listákon. A legjobb helyezés ugyan csak a 8. volt, de még így is rekordernek számít a Geszti dalok közül. Jelenleg Fonogram díj jelölt is a dal, azt azonban nem tudom, díjra váltja-e a jelölést. …
Read more

Horányi Juli – „See you next time”

Így keletkezett a dal – nem vidám sztori – hagyd ki nyugodtan:) A dal keletkezéstörténeti drámája Milyen aspektusból is mutathatnám be azt a dalt, amely 2010 környékéníródott, és 2020-ban jelent meg, viszont egyből két verzióban.Eredetileg pedig nem Horányi Juli számára íródott, és teljesen máshangszerelésben. Ez volt az a dal, amikor alkalmam nyílt Diaz-zal (WellHello) együtt …
Read more

Armel Dalverseny: Közönségdíj!

Jőrös Andrea és Juhász Levente nyerte a szakmai fődíjat, Sapszon Orsolya és Kálmán Tamás pedig a közönségdíjat a 10 éves Armel Operafesztivál dalversenyén. A jubileum alkalmából a hazai zenei élet előadói számára kiírt dalverseny szakmai fődíjas duettje július 4-én, az Armel Operafesztivál jubileumi gálaestjén a Pannon Filharmonikusok kíséretében adja elő a Belső hang című dalt. …
Read more

Új videó

Elkészült a hivatalos lyrics videó Lebegés című dalom angol verziójára, Stuck címmel. Ha tetszik a dal, megvásárolhatod itt, például, 1. Dalok.hu 2. iTunes de egyéb, ismert zeneletöltő oldalakon is megtalálható