Május utolsó hetében született ez a dal és most büszkén mutatom. Egy élő előadáson már ősbemutatóztam Kecskeméten, és most itt a stúdiófelvétel.
A dalt egy álmos éjszakán írtam, alváshoz készülődtem, de a stúdiómban gitározgattam még kicsit, amikor a 3 kezdőakkordot lejátszottam, és rögtön hozzádünnyögtem a refrént. És kábé ennyi. A refrén dallamát megszerettem, mindig imádtam az ilyen – nem szokványos – dallamvezetéseket, sőt, direkt törekedtem arra, hogy a hangomnak, egyéniségemnek megfelelő, egyedi dallam szülessen. Ezt a mondatot persze hosszabb idő volt leírni, mint magát a dallamot kitalálni, de ez mindig így van, ha zenét írok, mert alapvetően improvizatív jelleggel születnek a dalaim.
A country-pop és a vokális zene bizonyosan kipusztíthatatlan belőlem. Ez a dal is ezt bizonyítja. A minimális elektronikus aláfestést leszámítva teljesen akusztikus gitár és vokál centrikus a dal, azt gondoltam, ez közvetíti legjobban a dalszöveget.
A szöveg egy reménytelenül szerelmes srác könyörgése a nőcihez, (de tőlem lehet fordítva is, vagy nemektől független) hogy ne hagyja el, de az utolsó versszakban mégis elszakítom szegényeket egymástól, a csajnak mennie kell:(:( – gyötrődjön hát minden hallgató velük majd’ 4 percen át!
Hallgasd meg a dalt itt, ha tetszik, vásárold meg a dalok.hu-n:
http://dalok.hu/albumok/kate-stay