Rossz év volt 2020?

Hogy rossz év volt-e 2020? Nekem, a zenésznek az eddigi legjobb évem volt, amit nemsokára részletezek. Megánemberként viszont nyomasztó, súlyos veszteséggel. Muszáj erre elsőként kitérnem, hiszen, aki idáig elmerészkedett, talán személyes dolgokra is kíváncsi a szakmai infók mellett. Szóval, míg édesapám szerencsésen túlesett egy életmentő szívműtéten, apósomat viszont elvesztettük a Covid szövődményeiben. Tragikus hetek voltak és természetesen sohasem lehet egy ilyen rossz élményt elfeljteni. Teljesen lefagytunk, és mint minden halálesetnél a legsúlyosabb számomra most is az, hogyan halad a világ tovább percről-percre, óráról-órára betemetve, de nem begyógyítva az ilyen sebeket.

És ez történik most is: ahogy ocsúdunk, és lassul az élet év vége felé végignézek a szakmai tevékenységemen, és mindamellett, hogy szokás szerint úgy érzem, semmi sem történt idén, és kevesebbet tettem a karrieremért, mint kellett volna, mégis összeírtam egy listát, ami – én magam is megdöbbentem – 9 új dal megszületését tartalmazta végül (plusz 3 saját dalét is, melyek szokás szerint nem kerülhettek nyilvánosságra lelki, mentális, fenetudjamilyen okokból – de eljön az idejük!), valamint kottakiadványokat és kórusműveim bemutatását is. Szóval, itt a lista, amit az elmúlt hetek során írtam össze:

2020:

Nem tudom, mit hoz a jövő év, de ez volt az egyik legrosszabb és egyben a legjobb évem. Lehet, hogy minden év ilyen, csak az amplitúdók voltak nagyobbak idén?