Sapszon Orsolya

Orsival a Gringo Sztár zenekarban dolgozhattam együtt először, Gereben Zitával énekeltek akkoriban a formációban.

Közös dalunk 3-4 évvel a zenekar átalakulása után készült el, amikor Orsi felhívott, hogy az Armel Opera dalversenyre született egy dal (Hien írta, és nagyon nagyszerű darab), melynek dalszövegét maga Dusán írta, és amelynek feléneklésére duók jelentkezhettek, akik egymással versengtek a zsűri és a közönség elismeréséért. Íme a kép a díjátadóról, ahol Sztevanovity Dusánnal is kezet rázhattam:Armel-Dalverseny-győztesek-és-zsűri

Elmondhatom, hogy mi mindkettőt bezsebeltük, hiszen a zsűri beválogatott minket a döntőbe, és ugyan a versenyt végül nem mi nyertük, a közönségdíjat mi hozhattuk el, amire nagyon büszkék voltunk.

A dalt a Thália Színházban a gála műsoron el is énekeltük, fantasztikus élmény volt, itt van Orsi bejegyzése az eseményről, és egy kép, ami az nap este készült előadás előtt:sapszon_orsi_kalmantamas

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1375980579146005&set=a.909738629103538&type=3&theater

 

 

 

 

 

 

 

 

És íme a dal, mely inkább Orsinak áll jól, de hát a fenti képen is ő hozza jobban:)

 

Armel Dalverseny - Sapszon Orsolya