Noé – az újrakezdés dala

Geszti Péterrel a 6. közös dalunk a Noé című dal. (Angyalszárny, Így is jó vagy, Nyugi van, Ma ne, Miamiba mentem) Elmesélem a dal születésének történetét, szerzőként.

Nehezen jönnek persze a gondolatok, hiszen a nótát 2018-ban fejeztük be, azóta várja, hogy megszülethessen hivatalosan is. Közben volt ugyanis egy Jazz meg Az reunited koncertje Péternek, ami háttérbe szorította a dal létrejöttét. Hogy ez helyes-e így, szerintem igazolja a pár nap alatti 60 ezres megtekintés a Youtube-on. Vajon tényleg mindennek elrendelt ideje van…?

Egy éve húzódik a klip elkészítése is, hiszen egy olyan animációs munka, mint ami megszületett végül, óriási munkaóra- és pénzfaló vállalkozás, ráadásul az animáció általában nem egy ember, hanem egy csapat munkája, hisz egy ilyen alkotásnál egy illusztrátor (grafikus) és egy animátor (mondjuk, programozó?) feladata két külön munkafolyamat. Hogy mindenki rá is érjen és felkutatható legyen a nekünk tetsző munkái lapján, az pedig hosszadalmas és kimerítő feladat.

Ilyen szempontból kapóra jött a karantán időszaka, mert ehhez a folyamathoz tényleg online jelenlét elég.
Az alkotók pedig:

Illusztrátor: Brunszkó László
Animáció: Bogdán Balázs “Balu”

Hogy egy kis kulisszatitok is legyen a dalról, ha már idelátogatott valaki, elmesélem, hogy a dalnak más intrója volt. Viszont ez annyira hasonlított egy már meglévő dalra, hogy kikönyörögtem a dal elejéről, pedig, egyrészt saját gyerek, másrészt nagyon szerettük:)

Az eredeti demó egy részlete, ezután került az elejére a zongora téma, amivel indul a végleges dal.

A dalnak nagyon jót tett, hogy élő dob került bele, amit a Pannónia stúdióban rögzítettünk, és amit Gyenge Lajos játszott fel, a Geszti Produkció állandó dobosa, a basszusgitár sávot pedig Studniczky László Zsatyi pengette fel, aki szintén állandó tagja a zenekarnak – és a Farkasházi Réka és a Tintanyúlban is együtt játszunk:) Erdélyi Péter Etyi, pedig társ-hangszerelőként, hangmérnökként járult hozzá a dal megszületéséhez, valamit a keverés és a mastering is az ő csodás munkája.

Az “újrakezdés dalát” megjelenése után a rádiók is hamar átvették, a premier a Rádió 1-en volt Balázsék reggeli műsorában, a klip premier pedig az RTL Klub Fókusz című műsorában. Rengeteg online felület is írt a nótáról, amit nagyon büszkén és nagy örömmel élek meg, hiszen, szinte kivétel nélkül elismerő vélemények láttak napvilágot, eddig.

A klip itt tekinthető meg:

Watch this video on YouTube.
Geszti feat. Káté: Noé