A dal megírása és megépítése szokás szerint teljes mértékben az én nevemhez fűződik, ezen belül is a dal, a szöveg, az elektromos gitárok , a basszusgitár és a programozás is, viszont a majdnem kész állapot után érkezett a képbe egy társproducer Peet, azaz Péter Dávid Ferencz, aki sound design és hangszerelés valamint dal felépítésben is markáns változást hozott a dalba, amiért nagyon hálás vagyok, és azért is, mert a munkafolyamat során masszív tehetségéről és tudásáról győződhettünk meg Regivel az egyetlen délután alatt, amikor elkészültünk a dal végleges formájával.
Érdekesség, hogy a dalhoz 2 refrént írtam, volt egy régebbi is, e szerint a dal címe „nem változunk” lett volna, de ez kevésbé volt „harapós”, mint a „hagyj el” bemondás.
A fotózásra Nemes Bálint divatfotós barátomat kértem fel, aki szuper sorozatot lőtt rólunk a tengerparton. Igaz, hogy ez „csak” a magyar tenger, de a kevesebb több alapon megszavaztuk tengernek.