Megtisztelő ismét az 5 jelölt között lenni a hazai gyermekalbum kategóriában a Fonogram-díj befutói között.
Rengeteg emlék és élmény fűződik a lemez készítéséhez: sokan nem is tudják, milyen szerencsés helyzetben vagyunk, hogy gyakorlatilag saját stúdió(i)nkban rögzíthettük az egész albumot – hogy egyből szakmai örömködéssel kezdjek…
Sok dalt írtam a lemezre, szám szerint azt hiszem, 8-at, amikre persze borzasztó büszke vagyok, (Irány a Mars, Nukulele, Bartos Erika versmegzenédítéde, az “Anyák”) mégis, azt kell, hogy mondjam, hogy Csiszár Ferenc dalai nélkül kevésbé lenne erős ez az anyag, szuper jó témaválasztásai voltak és nagyon jól kidolgozott dalokkal színesítette ezt az albumot is. (Pl. Bal-jobb dal, Libikóka)