A DAL 2026 5. helyezettjei lettünk

Zabos Regina oldalán idén is ott lehettem a Duna TV-n megrendezett Dal című zenei verseny mind a 4 adásában.

A Rád vártam című dalunkat a verseny ideje alatt pontosan 4 verzióban adtuk elő, a döntőben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretében.

A 4 verzió az akusztikus (egy szál gitáros), a másik az eredeti de élő hangszerekkel, a harmadik a punkrock verzió és a negyedik a szimfonikus átirat.

A kedvenc adásunk kérdés nélkül a punkrock verzió előadása volt, ebben mindketten élőben gitároztunk és az átdolgozást is én készíthettem el. A verseny végkimenetele nagyon hasonló volt a tavalyihoz, azzal a különbséggel, hogy midnen egyes adásban jobban teljesítettünk: Az első adásban 36 helyett 37 pontot kaptunk, a másodikban 38 helyett 39-et (ez majdnem maximum) és a döntőben eggyel előrébb végeztünk, mint tavaly, de sajnos ez sem volt elég a dobogós helyre, amit őszintén nagyon sajnálunk és csalódás számomra a dal szerzőjeként. A döntőnek örülünk azért, 2 egymást követő évben sikerült a top 5-6 ba kerülni, talán ez önmagában sikernek mondható.  

Végezetül, 5. verzióként álljon itt a dal eredetije a klippel együtt, ezúton is hálámat fejezve ki mindnekinek, aki a műsor folyamán szavazott ránk, hiszen ez alap feltétele volt mindig az előremenetelünknek.